|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 19 találat | lapozás: 1-19 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Budai Ilona 1992. május 31.Máj. 30-31-én immár másodízben rendezték meg Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyt. Ez a zenei anyanyelv ünnepét jelentette. A zsűri - Budai Ilona budapesti népdalénekes, Birinyi József, a népi hangszerek mestere Budapestről, Dudás Anikó /Újvidék/ népdalénekes, Bázsa Levente, a Szatmárnémeti Filharmónia tagja, Jagamas János /Kolozsvár/ népzenekutató, Boér Károly, a marosvásárhelyi rádió zenei szakértője - elégedett volt, olvasható Gál Éva Emese beszámolójában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./1993. június 26.Budapesten, a Vigadóban jún. 28-án In memoriam Domokos Pál Péter címmel lesz emlékezés. A bevezetőt Csoóri Sándor mondja és a műsorban azok vesznek részt, akik szellemiségben közel álltak Domokos Pál Péterhez. Ferenczi Éva énekesnő a műsor fő szervezetője előadóként is közreműködik. Elmesélte, hogy apját még tanította Domokos Pál Péter Csíkban, ugyanis erdélyi származású a család. Ő is jól ismerte Domokos Pál Pétert. Fellép többek között Budai Ilona, Kóka Rozália, Kallós Zoltán, Sebő Ferenc, Faragó Laura, mind Péter bácsi szellemiségének hordozói. Annak idején Domokos Pál Péter előadásain zsúfolásig megtelt az Egyetemi Színpad. Ő támogatta és segítette Lakatos Demeter csángó költő verseinek kiadását. /f. l.: In memoriam Domokos Pál Péter. = Új Magyarország, jún. 26./1993. július 1.Budapesten, a Vigadóban emlékeztek a moldvai csángók tudós kutatója, Domokos Pál Péter életművére. A zsúfolásig megtelt teremben nagy érdeklődést váltott ki a Novák Ferenc által rendezett műsor. Próza, ének, hangszeres muzsika, tánc fonódott egybe. Az első részben eredeti csángó előadók szólaltatták meg saját kultúrájukat. Beszélt Kallós Zoltán, mesét mondott Kóka Rozália, énekelt Budai Ilona, Sebestyén Márta, Faragó Laura, Sebő Ferenc és Ferencz Éva. Csoóri Sándor bevezetőjében felvázolta Domokos Pál Péter életútját. /Fábián László: Csángó kultúra ? magyar kultúra. = Új Magyarország, júl. 3./1996. október 29.Okt. 29-én tartották Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ műsoros kampányzáró rendezvényét. Az RMDSZ székházában Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kifejtette, hogy nem szabad csak a romániai magyarság megmaradását célul tűzni, mert az RMDSZ-nek küzdenie kell a magyarság fejlődéséért, gyarapodásáért is. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke az egyházi és polgári szerveződések megerősödésének fontosságát emelte ki, és elmondta, nemcsak a listán levő személyekért, hanem az egész közösségre szavaznak nov. 3-án. Az estet Tolcsvay Béla és Budai Ilona koncertje tette emlékezetessé. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 29., 898. sz./1997. június 10.Székelyszentlélek Múzeumházát 1977. máj. 9-én nyitották meg a Nyitó Menti Folklórfesztivál idején. Balázsi Dénes, a Múzeumház létesítője és gondozója beszámolt arról, hogy idén máj. 18-án ünnepelték a Múzeumház fennállásának huszadik évfordulóját. Az ünnepi műsort a falu Vadrózsák Művelődési Egyesülete rendezte. Balázs Rózsa egyesület elnök mondta a megnyitó beszédet. Eljött az éppen Székelyudvarhelyen vendégeskedő Budai Ilona /Budapest/, népdalokat és Mária-énekeket énekelt. Fellépett a helyi Páter Benedek Fidél Általános Iskola együttese is. A múlt évben felújították a Múzeumházat, az Illyés Alapítvány segítségével bevezették a villanyt. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 10./1997. október 26.Okt. 25-26-án tartották Szatmárnémetiben a helyi RMDSZ, a Szent- Györgyi Albert Társaság, az EMKE, a Romániai Magyar Dalosszövetség, valamint a szatmárnémeti MADISZ szervezésében a VII. "Hajnal akar lenni" népdaléneklési verseny döntőjét, melyen a Kárpát medence magyarságának 36 /17 és 73 év közötti/ versenyzője lépett a közönség elé. A zsűriben, melynek elnöke Budai Ilona népdalénekes volt, részt vett Laskay Sándor, RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának előadója is. Az I. díjat Tényi Edit – Nagybecskerek /Vajdaság/, a II. díjat Bicsak Tibor – Gyergyószentmiklós /Erdély/, a III. díjat pedig Zolnai Ildikó – Nyárádszereda /Erdély/ nyerte el. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 27., 1141. sz./2000. augusztus 23.A kereszténység és a magyarság hármas ünnepének jegyében tartja évi konferenciáját augusztus 24-27-én a megalakulásának centenáriumát ünneplő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE). Meghívott előadók: Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke (Nemzeti öntudatunk és erdélyi magyar jövőképünk), Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke (Ezeréves államiságunk tapasztalatairól), dr. Horváth János magyar országgyűlési képviselő (Politikai és gazdasági helyzet az anyaországban), dr. Szabó Árpád unitárius püspök (A Kárpát-medence unitáriussága és a magyarság). A megbeszéléseket Tamás Sándor parlamenti képviselő és Toró T. Tibor, az RMDSZ Reform Tömörülésének elnöke vezeti. Ez alkalommal megjelentetik a Kévekötők c. kötetet az ODFIE százéves történetéről, az Ifjúsági Daloskönyvet, valamint az Unitárius Falufüzetek 7. számát, a Vargyas című kiadványt. Műsorszámmal lép fel Budai Ilona népdalénekes és Gryllus Dániel a kolozsvári Mínium együttes kíséretével. /Unitárius fiatalok Vargyason. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./2001. július 20.Háromszáz magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági fiatal vesz részt a vésztői református gyülekezet által hatodik alkalommal megszervezett, július 22-én, vasárnap nyíló egyhetes magyarság-táborban. A tábor célja: a népművészet hagyományainak ápolása és a magyarság-tudat erősítése. Lesz népdal-tanulás Budai Ilona vezetésével, népművészeti foglalkozás, népi kismesterségek ismertetése, neves szakemberek tartanak előadásokat. /Kárpát-medencei magyarság-tábor Vésztőn. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./2002. szeptember 19.A zilahi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának és a Presbiteri Szövetségnek a szervezésében került sor szept. 18-án Zilahon az Egyházmegyei Nap ünnepségére, amelyet négy évforduló jegyében hirdettek meg: 100 éve leplezték le Fadrusz János Wesselényi-szobrát, 100 éve került sor a Zilahi Református Wesselényi Kollégium főépületének alapkőletételére, 125 éve született Ady Endre, a kollégium egykori diákja, valamint 200 éve született Kossuth Lajos. Tőkés László püspök azért nem vehetett részt a rendezvényen, mert Mádl Ferenc magyar köztársasági elnökkel találkozott Budapesten. Az államfő október 5-én Nagyváradra látogat, ahol részt vesz az Arany János Kollégium hivatalos felavatásán. Molnár Kálmán helyi esperes jelezte: a zilahi Református Kollégium helyzete továbbra is válságos. Egy olyan egyházi iskola többszáz éves múltját ünnepeljük, amelynek diákjai és tanárainak többsége nem vesz részt egyházi rendezvényeken, jegyezte meg. A zilahi kollégium gyakorlatilag megtagadta az együttműködést az egyházzal. Felolvasták Németh Zsoltnak, a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének az ünneplő gyülekezethez intézett levelét. Starmüller Géza művészettörténész tartott előadást a Wesselényi-szobor-kompozícióról, és annak alkotójáról, Fadrusz Jánosról. A templomi rendezvényt Budai Ilona csodálatos ének-imádsága egészítette ki, majd az egybegyűltek megkoszorúzták a felújítás alatt álló Wesselényi-szobrot és a Wesselényi Kollégium épülete előtti Ady-szobrot. A Kálvineumban Pomogáts Béla, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elnökének Ady erdélyiségéről szóló előadása és dr. Csetri Elek akadémikus Kossuth Lajos és Wesselényi Miklós című előadása hangzott el. Az egybegyűltek Magyarország, édes hazám címmel Budai Ilona műsorát hallgathatták meg. /Makkay József: Négyes ünnep Zilahon. A tanárok és diákok nem vettek részt az egyházi rendezvényen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./2005. december 6.Ajándékban részesültek az árvízkárosult falvak óvodás és iskolás gyermekei, két magyarországi zenésznek, Budai Ilona Magyar Örökség-díjas népdalénekesnek és Miskolczi Katalin orgonaművésznek köszönhetően. Budai Ilona Miskolczi Katalinnal együtt november folyamán hangversenyeket adott Budapesten azzal a szándékkal, hogy az árvíz sújtotta falvak elesett embereit megsegíthessék. A Budapestről érkezett adomány 540.000 forintos volt. Ennek felét az elmúlt két napban vitték ki a falvakba, egyrészt készpénzt, másrészt meg háztartási gépeket adományoztak olyan helyekre, ahol még most is nehéz helyzetben vannak. /Barabás Blanka: Kérés nélkül is érkeznek még az adományok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 6./2005. december 6.December 5-én felavatták Verőcén a Wass Albert parkot és szobrot a katolikus plébániahivatal mögött. A mű Tóth Dávid szobrászművész alkotása. Az ünnepség fővédnöke Beer Miklós váci megyéspüspök volt, az ünnepi beszédet Bartha József református lelkész, a Czegei Wass Alapítvány elnöke mondta el. Az avatáson jelen voltak a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki magyar egyházi és politikai vezetők, valamint Wass Albert fiai is. A rendezvényen közreműködött Budai Ilona Magyar örökség-díjas népdalénekes és Ferenczy Csongor színművész. /Wass Albert-szobor Verőcén. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 6./2006. július 10.Karácsonfalván a táborozás zárónapján, július 9-én is élénk munka folyt. A kézművesműhelyben egy bohóc készítésébe kezdtek, a zeneteremben pedig az esti záróműsorra készülnek, amelyen a hatodikosok Budai Ilona Magyar Örökség- és Kodály-díjas népdalénekesnővel közösen lépnek fel. Budai Ilona elmondta, hogy minden évben, szabadsága idején is Erdélyben járt, tavaly megálltak Karácsonfalván. Pásztor Judit tanárnő összehívott néhány lányt, s egy egész délután éneket tanultak. Budai Ilona évente öt-hat tábort vezet, arra gondolt, miért ne lehetne itt, Erdélyben is szervezni egyet. Kővári Edit és Marosvölgyi Ágnes közreműködésével, akikkel a magyarországi táborokban évek óta együtt dolgozik, ellenszolgáltatás nélkül, szeretetből jöttek el ide. A táborban 17 népdalt és megzenésített verset tanítottak meg a gyerekeknek. Felvidéki, délvidéki, gyimesi, moldvai csángó dalokat, hogy a népdalkincs gazdagságát érzékeljék. A karácsonfalvi iskolában nincsen zeneszakos tanár, aki foglalkozna ezzel a tehetséges osztállyal, a sors különös kegye folytán a szakma egyik legkiválóbb képviselőjétől tanulhattak énekelni. /(bodolai): Vannak még csodák. Budai Ilona Nyárádkarácsonban. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10./2008. augusztus 13.A Csak tiszta forrásból harmadik alkalommal szervezett „Hagyományművelő családi héten” Lázárfalván népdal, népmese, rovásírás és szövés volt a programkínálat július 21–27. között. A foglalkozásokat játékkal színesítették. Magyarországról érkeztek táborozók, a falubeli vendéglátóknál szálltak meg. Budai Ilona népdalénekes moldvai, szatmári és bukovinai népdalokat tanított. Miskolczi Katalin, a tábor alapítója a citerázást vezette. A fiatalok a székelydályai mennyezet képeit tanulmányozták. A Borvízforrás Kulturális Alapítvány szervezésében zajló tábor idén is elérte célját, tartalmas nyári elfoglaltságot nyújtott, gyarapította a magyarság történelméről és kultúrtörténetünkről való ismereteket. /Hagyományművelők tábora Lázárfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./2009. január 21.Majnek Antal munkácsi püspök nem vesz részt Szatmárnémetiben január 25-én a Merk Mihály-emlékmisén. Az ukrán hatóságok ugyanis minden olyan külföldi papot és nővért kiutasítanak az országból, aki nem megy azonnal haza vízumot kérni a helyi ukrán konzulátuson. A munkácsi egyházmegye 35 papja közül 20 külföldi, akik hiányában rengeteg többletmunka hárul a püspökre, ezért nem tud eljutni a szatmárnémeti ünnepségre. Merk Mihály halálának tizedik évfordulóján, január 25-én, vasárnap, a temetőben közös ima, emlékezés és gyertyagyújtás lesz az atya sírjánál, majd a Szentlélek templomban fényképvetítéssel idézik fel Merk Mihály alakját, ezután szentmise következik. Az emlékmisén fellép a Magyar Örökség és Széchenyi-díjas művésznő Budai Ilona népdalénekes és tanítványa, Kiss László. A művésznő elhivatott pedagógus is, a Magyar Katolikus Rádió zenei osztályának munkatársa, aki sok szép Mária-éneket tart műsorán. Ezekből ad ízelítőt a szentmisén. /Módosult a Merk-emlékmise. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 21./2010. április 14.Magyarországon Élő Erdélyiek TalálkozójaAz Erdélyi Gyülekezet szeretettel látja Önt és családját a Reménység Szigetén, 2010. április 18-án, vasárnap, hagyományos ünnepén, a Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozóján. P R O G R A M 10.00-11.00 Római katolikus mise: Horváth István székesegyházi kanonok, Gyulafehérvár 11.00-13.00 Visszatalálás a népi kultúra „tiszta forrásához”. Párbeszéd az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalomról. 1. Rész: A magyarországi táncházról Megnyitó: Andrásfalvy Bertalan etnográfus, Előadók: Halmos Béla népzenész, Berán István népzenész Felkért hozzászólók: Borbély Jolán etnográfus, Novák Ferenc koreográfus, Tímár Sándor koreográfus, Stoller Antal néptáncos, Sipos Mihály népzenész 13.00-14.00 Táncházi muzsika a szabadtéri színpadon: Téka Együttes, Budai Ilona és Kiss László, Kobzos Kiss Tamás és növendékei 14.00-14.30 Templom és urnatemető terveinek bemutatása 14.30-17.00 A konferencia folytatása. 2. Rész az erdélyi táncházról Bevezető: Kallós Zoltán népzenekutató Előadók: Pávai István népzenekutató, Könczei Csongor néptáncos További hozászólások 17.00-18.20 Úrvacsorás református istentisztelet (igehirdető: Zalatnay István) Egész Nap Óránként harangszó, fohász és énekvers (az Erdélyi Gyülekezet imái) Videofilm a gyülekezet templomának és, urnatemetőjének terveiről Megtekinthető a gyülekezettörténeti kiállítás és kopjafa gyűjtemény Este Kötetlen baráti beszélgetés, éneklés, muzsikálás Gyakorlati tudnivalók: 9 órától estig „Erdélyi Gyülekezet” feliratú különbusz jár az Örs vezér tere (a 2-es metró kijáratától jobbra kb. 50 m-re) és a Reménység Szigete között. erdon.ro 2011. szeptember 24.Aki a közéletben szolgál, többet kell teljesítenieTóth-Páll Miklós színművész, az Ady Endre Társaság elnöke nyugdíjas éveit kulturális és hagyományápoló rendezvények szervezésével tölti. Véleménye szerint a magyarságot a kultúra tartja össze. Az alábbiakban őt kérdeztük. – Mi késztette az Ady Endre Társaság létrehozására? – Az Ady Endre Társaság létrehozására nem csak én éreztem késztetést, hanem még néhány olyan személy (gondolok itt Méhes Katira és István Istvánra), akik hiányát érezték egy kulturális célokat és hagyományőrzést szolgáló civil szervezetnek. Akkor sok szatmári csatlakozott hozzánk, azt remélve, hogy majd lehetőségük lesz könyveik kiadására, egyéb terveik megvalósítására, de amikor nem jött minden magától, nem jött azonnal a siker, mert azért dolgozni is kellett, lemorzsolódtak. A másik dolog, ami a színészeket ösztönözte, hogy előadásokat vigyünk ki falvakra. Ez ment egy ideig, de amikor a színház is elkezdte a falujárást, mi más tevékenységekre helyeztük a hangsúlyt. Kezdetben három könyvet adtunk ki, mindhárom első kiadás volt: Végh Balázs Béla gyűjtötte össze Dsida Jenő a Cimborában megjelent, de kötetben nem szereplő gyerekverseit. Mi adtuk ki Czira Árpádnak Menekvés a szibériai fogságból és Simpf József Mária költészetét. – Mi az oka annak, hogy az Ady Endre Társaságot nem sodorták el az ideig-óráig létező kordivatok? – Mindig ragaszkodtunk ahhoz, hogy maradjunk távol a politikától. Olyan dolgokat akartunk összehozni, ami nem színházi tevékenység, olyan előadásokat rendeztünk, ahol a költő volt a fontos, nem a forma (világítás, zene stb.). Tehát nem színházi eszközöket használtunk, hanem a szövegen volt a hangsúly. Népszerűsítettük a szatmári népdalokat, lépést tartva az újonnan megjelent népdalválogatásokkal. A Szárazfa–együttessel több műsort állítottunk össze, amellyel jártuk a falvakat, később egy kötetben is kiadtuk. A műsorokat Méhes Kati és Fejér Kálmán állította össze. Mi csak örülni tudunk annak, hogy a Szárazfa–együttesből kinőtt Bartók Béla Egyesület tovább viszi ezt a tevékenységet és szélesebb körben gyakorolja. – Miért épp Ady Endre Társaság? – Sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen a társaság neve. Ady Endre és Gellért Sándor neve merült fel. Nekem szívügyem Gellért Sándor, a többség Ady mellett döntött, mert ő volt az, aki hidat próbált építeni a történelmi egyházak között. Ady költészetének a nagy része erről szól, ezt az elvet akartuk mi is a gyakorlatba vinni. Most utólag nem bántuk meg, hogy Ady mellett döntöttünk. Lesz jövő – Van jövője egy ilyen kulturális társaságnak? – Ma valahogy mindenki az értékvesztésről beszél. Valóban értékválság van, megváltozott az emberek ízlésvilága, amihez nagyban hozzájárul a televízió (a valóságműsorok, a sorozatok). Nem mondom, hogy ezeket el kell ítélni, de lehetőleg ne kerüljünk rabságukba, mert ezek kábítószerként hatnak. Mi azért ragaszkodunk nemzeti hagyományainkhoz, mert azok fejezték ki és fejezik ki ma is a magyar lelkületet. Az Ady Endre Társaság ha összegezi eddigi tevékenységét, megállapíthatjuk, hogy mindig ezen az úton haladt, mindig ezt tartottuk elsőrendű feladatunknak. Sikeres rendezvények – Lesz utánpótlás? – Most ötéves a társaság. Beszélhetünk eredményekről, de nagyon sok a megvalósításra váró feladat is. Mivel nekem már több van hátra, mint előre, arra is kell gondoljak, hogy kinek adom át a stafétát. Sajnos ezt nem lehet színészre bízni — nem azért, mert nem képes rá, hanem azért, mert ehhez idő kell. Ha pályázatot nyerünk, napokat kell eltölteni a formaságok rendezésével. Ezt a feladatot vagy egy nyugdíjas végzi, vagy valaki, akinek olyan munkahelye van, amely mellett tud erre is időt szakítani. Én sikernek tartom azt, hogy politikamentesen két olyan sikeres rendezvénnyel indultunk, amelyek tömegrendezvényekké nőtték ki magukat. Ilyen a Családi Hétvége, amit mindig a Gyermeknap előtti szombaton tartunk, és a Magyar Kultúra Hete. Az tartják, hogy az ünnepeket, akár a csillagképeket, Istentől kapjuk. Üzenetet hordozunk, csak ezt nem árt, ha meghalljuk. Sokadmagammal igyekeztünk megtalálni a Magyar Kultúra Napjának igazi üzenetét. Imádság a nemzetért – ez a Himnusz, a nemzeti imádságunk és a magyar kultúra napja. Január 27. – Ady Endre halálának napja, emlékeztetni a magyarságot Ady üzenetére. Balladai hősökké kell válnunk (akár Budai Ilona, Halálra táncoltatott lány), felvállalva sorsunkat, bukásainkat, bűneinket. Csak akkor van számunkra és a nemzet számára megújulás. Nagyobb közönség – Hogyan sikerült elérni, hogy az előadásokról ne fogyjon el a közönség? – Kezdetben templomokban és gyülekezeti termekben tartottuk meg rendezvényeinket. Eljutottunk oda, hogy Egy utca, négy templom címmel rendeztünk előadássorozatot a Németiben, ahol mind a négy történelmi egyház (református, római katolikus, magyar görög katolikus és evangélikus–lutheránus) templomaiba szerveztünk előadást és műsort. Én mindig hittem és hiszem ma is, hogy a kultúra és az ökuménia köti össze a magyart. Mindig olyan előadásokat szerveztünk, amihez kevés pénzre volt szükség, de azok színvonalasak voltak, szóltak valamiről. Mivel minden egyházközösségnek megvan a maga törzsközössége, észrevettük, hogy mindig ugyanazokból a személyekből áll a közösségünk. Egy nyugdíjas rendezvénysorozattá váltak a műsoraink, kezdtük érezni, hogy mi is bezárjuk magunkat. Meg kellett találjuk a módját, hogy nyitni tudjunk a fiatalok felé. Ekkor kezdtük meg használatba venni művelődési intézményeinket (színház, filharmónia). Ezeket az épületeket a régi szatmáriak építették, egy művelődési társaságnak ezeket kötelessége kihasználni. A közönség bővült, bejöttek a fiatalok, kapcsolatot teremtettünk a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal, melynek diákjai aktívan részt vettek a műsorainkban. Luby Margitról, aki négy évig tanult, tíz évig tanított Szatmárnémetiben, már közösen emlékeztünk meg. Móricz Zsigmond azt írta Luby Margitról, hogy egy asszony, aki bebizonyította, hogy létezett egy magyar viselkedés, egy etika, amelyik erősebb volt a spanyolnál. Ezt az etikát sajnos a civilizáció szétszaggatta, feloldotta. Most is egy ilyen értékvesztés van, csak most egy másik értéket veszítünk el. Sokkal fontosabb az, hogy hogyan éltünk, mint az, hogy hogyan szenvedtünk. A magyar nép történelme, a szenvedések történelme. Rágondolni is nehéz arra, hogy hány csatát nyertünk és hányat vesztettünk. Érthetetlen, hogy miért, de többet dicsekszünk a vesztes csatáinkkal, mint a mindennapi életünkkel. Az, hogy minek örültünk, miben hittünk, hogyan étkeztünk, hogyan öltözködtünk ugyanolyan része az életünknek, mint a győztes vagy a vesztes nagy események. – Mennyi esély van arra, hogy az egyre erősödő és támogatott szubkultúra ne szorítsa teljesen háttérbe a klasszikus kultúrát? – Én nem hiszem, hogy a klasszikus kultúra megmenthető. A hagyományőrzés fogalma is sokrétű. A hagyományőrzés lényege az, hogy a szokások újraszülik önmagukat. A hagyományokat esetleg ápolni lehet, úgy, hogy egészségesen éljen, hogy ő vigyázzon önmagára. Véleményem szerint a hagyományok megmaradnak, de más formában fognak jelentkezni. Azt mondják a legszebb hungarikum a magyar nyelv, mert gondolkodásra kényszerít. Állandóan visszavisz a múltba. A zenénk se hasonlít igazán más népek zenéjére. Hogy ez a zene a jövőben hogyan fog beépülni egy másfajta hangszerelésbe, azt még nem tudhatjuk, de az alapja meg kell maradjon. Akik tettek valamit – Hogyan viszonyulnak a fiatalok az Ady Endre Társaság rendezvényeihez? – Amikor A magyar huszár dicsőséges múltját játszottuk a kölcseys gyerekekkel, nagyon élvezték. Csetri Elek, amikor 2008–ban előadást tartott az egyik rendezvényünkön, szóba került a huszárság is. Sokat beszéltünk arról, hogy lényegében kikre is kellene emlékezni? Ő azt mondta: azokra, akik tettek valamit a magyar nemzetért. Ekkor jutott eszembe Teleki Sándor neve. Nem lenne Magyar rapszódia, ha Teleki Kolozsváron nem mutatja be Liszt Ferencnek Pócsi Laci cigányprímást. Amikor Liszt meghallotta a magyar muzsikát, azt mondta: ez már igen. Az első és a tizennegyedik rapszódiát a máramarosszigeti cigányzenész muzsikája ihlette. Vagy: Petőfi megírta volna szerelmes verseit, ha Teleki nem adja oda a Koltói kastélyt? Ha csak ezt a két dolgot vesszük figyelembe, amit Teleki Sándor adott nem csak a magyar nemzetnek, hanem a világnak, akkor már kellene legyen Teleki–szobor. Telekinek a fél Európa barátja volt. Baráti alapon tartotta a kapcsolatot az akkori befolyásos személyekkel. Hol van most egy olyan politikus, akinek annyi barátja van. Egy másik felfedezettünk Katona Mihály (1764-1822), aki Szatmárnémetiben született és a Felvidéken halt meg. Mit köszönhet neki a világ? Tőle tudtuk meg, hogy a Föld nem függőlegesen forog, hanem dőlési szöge van, a földrészek együvé tartoztak, és elsőként írt az üvegházhatásról. Hogy még nem lett világhírű, az annak köszönheti, hogy csak magyar nyelven volt hajlandó írni. Az elismerés kötelez – Ön megkapta az egyik legrangosabb kitüntetést, a Bánffy Miklós-díjat. Büszke erre az elismerésre? – Biztosan számít egy ilyen elismerés. Én nem vagyok az a típus, aki azonnal elragadtatja magát. Amióta átvettem a díjat, folyton azon vívódom, megtettem-e mindent azért, hogy kiérdemeljem? Mélyebb gondolkodásra késztet, és még többet akarok tenni, hogy valóban méltó legyek hozzá. – Sokakban felmerül a kérdés, hogy ön, mint marosvásárhelyi születésű, hogyan lett ilyen nagy lokálpatrióta a szatmári térségben? – Ebben a korban az ember már szereti dramatizálni a múltját. Ez egy apai örökség. Édesapám Budapesten született, onnan Aradra került, ott járt iskolába. Miután Észak-Erdélyt 1940-ben visszacsatolták Magyarországhoz, Marosvásárhelyre költözött. Ezentúl mindig marosvásárhelyinek vallotta magát. 1966-ban, Ceausescu utasítására volt egy átfésülés. Aki nem Románia területén született, annak megengedték, hogy elhagyja az országot. Akkor apám a román úszó válogatott edzője volt. Magához hivatott engem és a húgomat, és megkérdezte, hogy át akarunk-e telepedni? Mindketten nemet mondtunk, ekkor apám azt mondta: én se akarok áttelepedni, hiszen itt a hazám, de megkérdeztem a véleményeteket. Abban az időben még volt egy családi mintakép. Ha ez nincs meg a családban, a család is talajvesztetté válik. Nyilván, hogy azok az erők, amik most hatnak, jobban rombolnak. erdon.ro 2012. szeptember 29.Albert Ernőnek még sok a dolga (Nyolcvan esztendő tapasztalatával)Gyermekként azt láttam szülőfalumban, Csíkdánfalván, hogy az emberek olyan keményen dolgoztak, azt elmondani nem lehet. * A családban mindig szívósan őrizték a hagyományokat. * Kisgyermekkorom óta vonzódom a balladához. * Édesanyámnak köszönhetem, hogy tanár lett belőlem. * Életem nagy baklövése volt, hogy iskolaigazgató lettem. * Mindig kerestem az újítást. * Olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett.* Soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. * Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ! A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével augusztus 20. alkalmából kitüntetett Albert Ernő, Pro Urbe-díjas nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzkutató és -gyűjtő, történelmi író, egyszemélyes könyvkiadó, szenvedélyes horgász életművét talán az általa megfogalmazott néhány fenti mondat jellemzi legjobban. A napokban ezekről a kérdésekről faggattuk sepsiszentgyörgyi lakásában. – Az Albert Ernő dolgozóasztala fölötti falon két portré vonja magára a tekintetet: Kriza János és Benedek Elek. – Mind a kettőjükhöz kötődöm. Amióta bővebben megismertem Kriza János és Benedek Elek életművét, azóta kerestem, hogy valami ahhoz hasonlót készítsek, amit ők értékes hagyományként az utókorra testáltak. Kriza Jánoshoz különösen azért, mert balladákat, népdalokat, a népköltészet szinte minden műfaját megörökítette a Vadrózsákban, és én is elsősorban a balladákhoz ragaszkodtam. Az első ráhatást kisgyermekként egy verstől kaptam, amiről nem is tudtam, hogy ballada. Nagyon szép volt, meghatott, és elkezdtem könnyezni. Ez volt a Budai Ilona. Tragikus megszépülése, keserve az életnek szülte a balladákat. – Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a háború után a csíkszeredai gimnáziumba került. – Az iskolában figyeltek a népköltészetre, népi táncokat tanítottak, és ott megint láttam néhány balladafeldolgozást. A Kőműves Kelement nagyon szépen adta elő a diákság, aztán idő teltével már a tánccsoportnak egyik szervezője lettem. A halálra táncoltatott lány ballada nyomán egyik tanárunk készített táncjátékot számunkra, ez is nagyon hatásos történet, később a 110 éves ünnepségek során a Székely Mikó Kollégium kultúrcsoportja is nagy sikerrel mutatta be. A tanítóképzősök nagyon gyakran szerepeltek a városi Vigadóban, végigtáncolták és -énekelték a Jöjjön haza édesanyám, A rossz feleség, Sírdogáló János balladát. Egy-egy ballada csupa tömörített vidámság, de olyan éles ellentétekre épül, hogy azt végiggondolni nem tudta az ember, csak érezte, hogy ebben valami rendkívüli dolog van. Az egyetemen ismét a balladára irányult a figyelmem. Faragó József volt a tanárunk, de akkorra már a néprajzszak megszűnt az egyetemi tanításban, két félév népköltészetet tanultunk csupán. Később, néhány évtizeden át kerestem a klasszikus balladákat. Ahol egyszer megfordultam, mindenütt érdeklődtem ezek felől. Ditróban például véletlenül találkoztam egy kilencvenhét éves asszonnyal, Ádám Jovákimné Kurkó Juliannával, akitől az Édesanyám sok szép szava (1989) kötetben közölteket gyűjtöttem. Nála is bebizonyosodott, hogy kétszer egymás után nem énekli ugyanazokkal a szavakkal, még a dallamon is változtat, az emlékezetében megvan a történet, de örökké változtat valamit rajta. Szerencsés helyre születtem – Édesapámék kilencen voltak testvérek, tizenketten születtek, kilenc felnőtt. A családban szívósan őrizték a hagyományokat, a szokásokat, a rokoni ragaszkodást, gyermekként ebben éltem. Nagyapám halálakor ötvenkét unoka és dédunoka volt, az iskolában hárman is voltunk egy-egy osztályban unokatestvérek. Ahogy végeztem a középiskolában, Vajnovszki Kázmér, aki csíkszeredai tudósítója volt a Bukarestben megjelenő Magyar Szónak, tudomást szerzett arról, hogy írogattam, hívott, elvitt anyaggyűjtésre, hozzánk is eljött, hogy menjek újságírónak. Nekem ez nagyon tetszett, hát én ilyen nagy fiú lettem, hogy egy komoly újságíró biztat. Édesanyámék és a rokonság nem voltak olyan nagyon jó anyagi helyzetben, ezért arra gondoltam, érettségizem, munkába állok, azzal pénzt keresek, újságíró leszek. Felvételi cikket kellett írni, elküldtem, táviratoztak, induljak. Anyám nem akart semmiképpen újságírónak engedni, ő azt nem tartotta sokra. Négy elemije volt, de fontosnak tartotta, hogy a fia tanuljon egyetemen. Én mégis elbúcsúztam otthonról, bementem Csíkszeredába, hogy az éjjeli gyorssal indulok Bukarestbe. Bátyám írt egy levelet, hogy mégis jobb lenne, ha egyetemre mennék, de én ezt már nem kaptam meg. Ahogy anyám kézbe vette a levelet, el akarta juttatni nekem, de a vonat már nem jött aznap Szereda felé, s félt attól, hogy mégis elmegyek Bukarestbe, ezért elindult gyalog húsz kilométert. Azt sem tudta, hol vagyok a városban, sétált, s egyszer csak találkoztunk. Ő mind mondta, fiam, gyere vissza, menjünk haza, menjél egyetemre, én pedig makacskodtam, nem megyek, hisz várnak Bukarestben. Megegyeztünk, kikísérem a vonathoz, ő indul haza, és én egy óra múlva a gyorsvonatra ülök. Csak sírt, nem hagyhattam ott, a vonat elindult, és én is azzal hazamentem. Ha akkor édesanyám nem jön utánam, lehet, soha nem végeztem volna egyetemet. A mikós évek Huszonhárom éves korában pártutasításra lett aligazgató a Székely Mikó Kollégiumban és igazgató az esti líceumban. Huszonöt évesen bízzák meg a Mikó igazgatásával, egy év múlva, az ötvenhatosokkal szimpatizáló diákok koszorúzása miatt leváltják, elhelyezik. 1960-ban újból kinevezik a Mikó igazgatójának, ezt a tisztséget viseli 1976-ig. Ma úgy véli, „életem nagy baklövése volt, hogy igazgató lettem”. Szeretett tanítani, újítani. Bevezette a házi dolgozatokat, előbb irodalmi témákat javasolt diákjainak, később Faragó József bíztatására indítványozta, hogy gyűjtsünk (jómagam is tanítványa voltam) balladákat a vakációban, majd ezt kiterjesztette az egész iskolára. Így gyűlt össze háromezer ballada és balladaváltozat, ebből 425-öt közölt a Háromszéki népballadák (1973) kötetben. Albert Ernő szerkesztett irodalmi szöveggyűjteményt, közzétett kántálókat, betlehemes játékokat, lejegyzett népi életrajzot, foglalkozott cigány folklórral, felgyűjtötte Csíkdánfalva népi kultúrájának jelentős szeletét és három kötetben közölte felcsíki falvak adataival együtt. Létrehozta az Albert Kiadót, más szerzők munkáit is felvállalva. Egyik legnagyobb gyűjtéséből hat kötetnyit közölt, de ez csupán töredéke annak, amit a gyimesi Albert Mátyástól és feleségétől, Tamás Katalintól lejegyzett 1977 és 1993 között. Balladákat, népdalokat, szólásokat, közmondásokat, meséket, mondákat, játékokat, a gazdálkodás módját, életrajzi történeteket mondatott el velük, akik ezt a tudást mind fejben őrizték, soha egy mondatot le nem írtak belőle. A történelem vonzásában Albert Ernő magyaróráiról nem hiányzott a magyar történelem egy-egy vonatkozása, amit az éppen soron lévő irodalmi műhöz lehetett csatolni. 1996-os nyugdíjazása után, levéltári kutakodásai alatt valósággal belevetette magát a történelembe. – Magyar történelmet nem tanítottunk, vagy a könyvekben elferdítve jelent meg. Még a kicsiknek is olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről a tankönyvekben, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett, és az irodalom jó alkalom erre, nem is tudnak belekötni. Amikor a népköltészeti munka miatt levéltárba kezdtem járni, Szentgyörgy történetével kapcsolatban keresgéltem, és láttam, hogy sok negyvennyolccal összefüggő anyag van, amit nem ismerünk, nem jelent meg sehol. Különösen az az időszak, amikor az oroszok bejöttek Háromszékre, és a korábbi feljegyzésekkel ellentétben, nem augusztusban vonultak ki, hanem itt maradtak november 10-ig. Erről soha nem jelent meg írás. A falvakban készítettek a bírók, elöljárók panaszos leveleket, hogy miként bánnak az orosz katonák, mennyire követelőznek. A maksaiak írták, hogy el kell költözniük innen, mert lovaikat elhajtották, minden héten újabb és újabb élelemköveteléssel állnak elő, most már nekik semmi nem marad. Az oroszok jöttek Brassó felől, Kökösben szálltak meg, Kököstől Maksáig, Maksától Kézdivásárhelyig mentek. Akkor készítettem el a levelek és a korszakhoz kapcsolódó irodalom alapján az Eltiport szabadság – Jöttek az oroszok, 1849 (1999) című kötetet. Elküldtem Egyed Ákos történésznek, hogy nézze meg, ő a szakember, nagyon ajánlotta, az ő biztatásával született meg ez a könyv. A madéfalvi eseményekről sokat olvastam, de azokat a háromszéki vonatkozású adatokat, amelyekkel találkoztam a levéltári munka során, nem közölte korábban senki. Ez ösztönzött A halál völgye (2004) megírására. Ebben az egész eseménysort próbáltam összekapcsolni, a csíkit és a háromszékit, közelebbről azt szeretném, hogy külön a háromszéki vonatkozást adjuk ki. Ezt láttam a faluban Amikor hitvallásáról kérdem, egykori tanárom kissé zavarba jön, mert nem szereti, ha az ilyesmiről nagy szavakkal beszélnek. – Én gyermekként is azt láttam, hogy szüleim keményen dolgoznak, ha pedig nehézségeik voltak, nem keseredtek bele, hanem a kiutat keresték, és nagyjából meg is találták. De voltak olyan évek is, hogy bizony szorongtunk válság idején, de tőlük csak azt tanultam, keményen kell dolgozni, s akkor eredményt lehet elérni. És ezt láttam a faluban is. Hogy jó volt-e, vagy rossz, amit elvégeztem, azt mások tudják megállapítani, de én a jót akartam. Ellenben soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. Azt is tudtam, hogy nem mindig tetszik a diákoknak, amit követelek, és könnyebb lett volna azt mondani, legyen kedvük szerint, de kamaszkorban minket is kellő szigorral neveltek Csíkban a gimnáziumban, hát gondoltam, ha nekem csak hasznomra vált, próbálom én is ezt igényelni. Ameddig lehet, csinálom – Sok minden teendőm van még, nem élek én addig, hogy mind el tudjam végezni. Például feljegyezték, hogy 1694. február 13–15. között a tatárok betörtek Csíkba. Pusztítottak, Felcsíkot felégették. A falvakban sok férfit megöltek, vagy hétezer embert elvittek akkor Felcsíkról fogságba azzal a gondolattal, hogy majd váltságdíjat kérnek értük, és abból ők gazdagodnak. Csíksomlyóra is be akartak törni, de amikor a diákok tudomást szereztek arról, hogy Somlyó felé közelednek a tatárok, a borvízkútnál gyülekeztek, az asszonyok is odagyűltek, jöttek a szomszéd falvakból is. Kezdtek a diákok harangozni, énekeltek, dobokat vertek, amivel lehetett, zajt csaptak, kiabáltak. Ködös reggel volt, és amikor a tatárok megérkeztek, s mentek volna arrafelé, ettől a nagy zajtól megfordultak, nem folytatták a rablást Somlyón. Hát ezt is meg akarom örökíteni. Jelenleg Faragó József-monográfián dolgozom, életét és munkásságát akarom megírni. Még össze kellene foglalni az iskola történetének minket érintő időszakát, szeretnék foglalkozni Kriza Jánossal, Benedek Elekkel is, meg kellene jelentetnem az összegyűjtött népköltészetet, de jól látom, nem lesz arra időm. Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ! Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. április 12.A Vadrózsák leveleiKriza János születésének 200. évfordulóján, 2011 nyarán Erdély-szerte számos ünnepségen emlékeztek a székely népköltészet kiváló közreadójáról. Kolozsváron jeles kutatók tudományos értekezleten újabb adalékokkal gyarapították Kriza János halhatatlan életművét mind a székely-magyar folklór, mind az irodalomtörténet szempontjából; korábban nem ismert adatokat is – annyi év után – feltártak. Ugyanakkor Nagyajtán azt bizonyították két alkalommal is, hogy folyamatosan éltetik szülőfalujában Kriza János emlékét, őrzik vagy felújítják az általa közölt népköltészeti hagyományokat. És éltették emlékét a központi és megyei újságok, összefoglaló film is készült élete főbb mozzanatairól, kiemelve munkásságának jelentőségét – elsősorban a székely folklór feltárásában. És megemlékeztek róla kisebb-nagyobb összejöveteleken a megye több helységében. Az ünnepségek során emlékezetbe idézték, hogy Nagyajtán Kriza János apja és öccse együttesen 90 éven át papjai voltak e közösségnek, s hogy a tanár és püspök, a népköltészet gyűjtője iránti tiszteletből a kolozsvári diákok, az Unitárius Kollégium önképző körének tagjai elhatározták: a szülőházat emléktáblával jelölik meg, melyhez aprópénzük összegyűjtögetésével teremtették meg az alapot. A sikeres avatóünnepségre 1882. július 30-án – írta a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Nemere – Nagyajtáról és a környékről mintegy háromezren gyűltek össze, s az ünneplőket az akkori Magyarország kiemelkedő tudományos és kulturális intézményei képviseletében kiváló megbízottak köszöntötték. Nem feledhetjük azt sem, hogy 1911-ben, születésének századik évfordulóján a köszöntés mellett a Vadrózsákat újból kiadták, hogy 1975-ben, halálának századik évfordulóján Nagyajtán, visszafogottan ugyan, de megemlékeztek a falu szülöttéről. Számos helyen utcákat, intézményeket neveznek el róla. 1991. július 7-én szülőfalujában, folytatva a hozzá fűződő megbecsülést, Kriza János bronzba öntött mellszobrát helyezték el, az európai hírű szobrász, Jecza Péter alkotását. Nagyajtán összegyűjtötték a személyéhez kapcsolódó tárgyakat és művei egyik részét, s emlékszobát rendeztek be. Nevével hívták össze Erdélyben 1990-ben mindazokat, akik a néprajz gyűjtői, kutatói, közreadói voltak, s megalakították a Kriza János Néprajzi Társaságot, amely szüntelen munkálkodó névadójához méltóan számos kiváló eredményt tud felmutatni – egészen napjainkig. Egyben Erdélyben először alakulhatott önálló magyar néprajzi társaság. A Vadrózsákat már többször újból kiadták, bizonyos részeket külön is megjelentettek, de a 200. évforduló tiszteletére Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, 1863 óta először, változatlanul, hasonmás kiadásban tette közzé. A Vadrózsák új hajtása Alig zajlottak le a 200. évforduló ünnepségei, máris új, Kriza János köszöntését jelentő kötet látott napvilágot. A kiváló fiatal néprajzkutató, Szakál Anna hosszas keresgélés után összegyűjtötte azokat a leveleket, amelyek tanúi a Vadrózsák születésének és megjelentetésének, sőt, a későbbi fejleményeknek is. Amióta 1911-ben Sebestyén Gyula a Magyar Népköltési Gyűjtemény XI–XII. kötetében másodszor is megjelentette a Vadrózsákat, s csatolta hozzá Kriza János Gyulai Pálhoz írt tizenkét levelét, valamint önéletrajzát, a kutatók arra törekedtek, hogy minél bővebben megismerkedjenek azokkal a levelekkel, amelyeket Kriza János írt, vagy barátai, társai, segítői neki küldtek. Innen-onnan elő-előkerült egy-egy levél, de hiába mutatkozott igény a teljes levelezés megismerésére, ez mindmáig nem valósult meg. Most pedig jelentkezett egy jeles, fiatal Kriza János-kutató, Szakál Anna, aki vállalkozott a sok ideje húzódó feladatra, s viszonylag rövid idő alatt levél- és könyvtárakat végigkutatva összegyűjtötte a megismerhető leveleket, külön kötetben megjelentette, így mindenki számára ismertté és kutathatóvá tette. Korábban gyakran megállapították, hogy Kriza János népköltészeti gyűjtését többnyire levelezés útján szervezte, hogy a diákjaival közvetlen kapcsolatot tartó tanár tanítványai eltávozta után levelezés segítségével irányította a népköltészet további gyűjtését. A maga szerepét így fogalmazta meg Gyulai Pálhoz 1863. január 9-én írt levelében: „Tán nem tettem éppen haszontalan dolgot e vállalatommal. Erősebbek tegyenek többet. Ennyit önérzettel mondhatok, hogy nálam nélkül többet gyűjtőtársaimnak még képzete sem lett volna a népdalok, balladák becséről – s csak folytonos sürgetésemre, a velem való barátságos viszony folytán indultak neki –, s most is regnálok rajtok minden felé, hogy a mit megmenthetünk, mentsük meg az elveszéstől: mert bizony nagyon kevés tudja, a mi még fennmaradt is.” Nem hagyhatjuk szó nélkül másik levelében közölt megfogalmazását sem: „Annyi érdemem legalább leend, hogy expeditiót bocsátottam ki a nemes vadak felkutatására, hogy arany galiczkába csalogathassuk a jótartásra érdemeseket is.” E paptársakhoz, iskolamesterekhez, barátaihoz írt levelekkel próbálta „aranygaliczkába” a népköltészet korabeli kincseit, s amely levelek számos titkot őriznek személyiségéről s a korról. Összegyűjtésére sokan gondoltak, megvalósítására most került sor. Legtöbbször azt közölték, hogy Kriza János számtalan levelet írt a népköltészeti gyűjtés szervezése során. Faragó József megállapítása 1977-ben: „A levelezésből egy sokfelé ágazó, a múlt század (XIX.) legnagyobb arányú erdélyi magyar folklórgyűjtő és kutatómunkájának körvonalai rajzolódnak ki előttünk; mindez Krizának sok száz, talán több ezer levelébe s ugyanannyi munkaórájába került, de ugyanannyi boldog órát is szerzett számára.” Mindezen általános és hasonló közlések után Szakál Anna átkutatva a számba vehető intézményeket, kapcsolatot keresve családokkal is, Kriza János 559 levelét találta meg, 33 személynek címezve, amelyek közül 59-ben népköltészeti vonatkozású utalások találhatók, a hozzá írt 59 levélnek 21 feladója volt, népköltészetről 19-ben írtak. Nyomban hozzáfűzi, hogy korábbi tanulmányokban különböző kutatók még idéznek egy-egy levélből, de azok eredetijét nem találta meg. Szakál Anna összegezi a levelek összegyűjtése során a mennyiségre vonatkozó véleményét: „Bár látszólag a legtöbb szóba jöhető levéltár és abban a lehetséges fondok átnézése megtörtént, azonban ahogy új gyűjtők is felbukkanhatnak, úgy szinte valamennyi levéltárban előfordulhat, hogy olyan helyen rejtőznek Krizához vagy a gyűjtőhálózat más tagjához kapcsolható anyagok, amire korábban nem gondoltunk. Így a mostani kötet közreadásával a gyűjtőhálózat feltárása nem tekinthető lezártnak, inkább csak egy forrásfeltáró munka egy állomásának, s csupán találgatni lehet, mekkora lehet(ett) az ő teljes hagyatéka, hány levelet válthatott a gyűjtőivel, mennyi levelet írhatott naponta, hány levél érkezett hozzá egy héten, és mikor tudta ezeket megválaszolni.” Így Szakál Anna kötetében a fenti szempontok és kiegészítések szerint 93 levél teljes szövegét betűhíven közli, kiegészíti még a Kriza János halálát követően írt levelekkel, mintegy, a Vadrózsák utóéletét bemutatva egészen a 131. levélig, majd dokumentumok következnek. Az utólagos pontos eligazodás kedvéért a felsorolás után kimutatásban is közzéteszi, hol, hány levél található. Becses értéknek kell tekintenünk azt a megvalósítást is, hogy a könyvhöz CD-lemezen megtalálható mindenik levél fényképmásolata. További érdemei, hogy filológiai pontossággal ellenőrizte a leveleket: hol, mikor, ki írta, már közölték-e valahol, hol jelent meg; ha többször is idézték, akkor összehasonlította a szövegeket, kimutatta az esetleges elírásokat vagy kihagyásokat. Pontosságra törekvésének egyetlen bizonyítékát említjük meg, ami egyben egész munkamódszerére is rávilágít: Kriza János közölte a Budai Ilona című balladát. Később egyik kötetben ismételten megjelent, amelyhez jegyzetként fűzték, hogy gyűjtője „1862-ből származó kézirata nyomán, az ő helyesírásával közöljük (EA 3652)”. Tehát minden hitelesítve. Ezt a leltári számmal ellátott közlést később két másik kutató szó szerint átvette, majd ennek hitelt nem adva Szakál Anna a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Archívumában megkereste az eredeti kéziratot. Bizonyos feltevéseket vizsgálva, írásokat összehasonlítva megállapította, hogy a ballada igazi gyűjtője más személy, mint akit eddig közöltek. Sok más mozzanatát is felsorolhatnánk Szakál Anna kutatási módszerének, pontosságra törekvésének, de ehelyett megállapítjuk, hogy a közölt levelek gondos vizsgálatával, közreadásával igen hasznos és fontos szolgálatot tett a népköltészeti kutatásnak, lehetővé tette Kriza János törekvésének megismerését, hitét abban, hogy kellő kitartással, széles körű támogatással, a segítők állandó biztatásával, sok akadály ellenére, évek múlása után is megvalósítható a székely népköltészet első kötetének közreadása. A közölt levelek Kriza János napi vívódásairól, gondjainak szaporulásáról, gyakran egész gondolkodásmódjáról, anyagi aggályairól vallanak, hisz még halála után is a családnak kellett törlesztenie azt az adósságát, mely az első kötet nyomdai költségei miatt fennmaradt. És az is kiderül e levelekből, hogy Kriza János vállalkozását nem csak folklórfeladatnak, hanem azt jóval meghaladó nemzeti ügynek is tekintette. Zárhatjuk azzal e közlésünket, hogy Szakál Anna hiánypótló, értékes művel gazdagította Kriza János hagyatékát, hozzáértő, megbízható, pontos munkája pedig feljogosít arra, hogy leírjuk: Szakál Annáról az elkövetkező időkben még sokszor hallunk. Ezt a munkáját pedig megköszönjük. Nyílik még tavasz a Vadrózsák második kötetének is A Vadrózsák megjelenését követően, 150 év után is nézzük, hogy Kriza János azt írta a címoldalra: Első kötet. Pedig Kriza – a fent említett levelekből tudhatjuk – már amikor hozzákezdtek Kolozsváron a Vadrózsák nyomdai munkálataihoz, arról írt 1862. július 10-én, hogy készül a második kötet kiadására is, sőt, ugyanazon évben, december 9-én Gyulai Pálnak mutatványt küldött „a Vadrózsák sajtó alá menendő 2ik kötetéből”. S attól kezdve egyre gyakrabban írt arról, hogy „A Vadrózsák IIik kötetét kész vagyok bármikor kiadni”. 1875-ben, a halála előtti napokban is a Vadrózsák második kötetének előkészítésével foglalatoskodott, közben arról is kellett írnia, hogy az első kötet nyomdai költségeit nem tudta kifizetni, de végig él reménye, hogy „…tán nyílik még tavasz a »Vadrózsák« második kötetének is”. S a tavasz a második kötet megjelenéséhez most, 150 év után érkezett el, amikor a kovásznai származású, a mai sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium elődjében, a 2. sz. Líceumban érettségiző Olosz Katalin néprajztudós, -kutató beteljesítette Kriza János álmát: sok fáradsággal összegyűjtötte mindazt, amit ő a második kötetben szánt közzétenni. Tán ezzel nem árultam el titkot, hisz a kötet a nyomdából már kilépőben, és Szakál Anna is írt róla említett könyvében. S azt is elárulhatjuk a második kötetről, hogy az előzőhöz hasonló terjedelemben jelent meg, hisz az első kötetet 580, a másodikat 570 oldalon nyomtatták. Köszöntjük megvalósítóját, köszönjük az újabb Kriza János-kötetet. Albert Ernő Szakál Anna: „Így nőtt fejemre a sok vadrózsa…” Levelek, dokumentumok Kriza János népköltészeti gyűjtőtevékenységének történetéhez /Kriza János Néprajzi Társaság, Magyar Unitárius Egyház, Kolozsvár, 2012.- A Magyar Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 6./ Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2013. május 14.A hiteles értelmiség közösségmegtartó ereje„Volt egyszer egy temesvári magyar szabadegyetem” A Belvárosi Református Egyházközség, Újvárossy Ernő termében dr. Matekovits György, az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság elnöke tartott előadást Temesvár elmúlt közel 40 esztendejének szabadegyetemi életéről. A Kisencitől Isauráig, avagy Volt egyszer egy temesvári magyar szabadegyetem című vetítettképes előadásra az Ormós jubileum alkalmából, a Bánsági Magyar Napok keretében került sor. A rendezvényen részt vettek az egykori múzeumalapító temesi főispán, Ormós Zsigmond Magyarországon élő leszármazottai, közreműködtek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei. Kiválóan dokumentált, szellemes stílusban megfogalmazott előadása során dr. Matekovits György felidézte az 1978-ban Kisenciklopédia néven induló magyar szabadegyetem hőskorának eseményeit. „A hiteles értelmiséginek – hivatásán túl – hihetetlen társadalom megtartó ereje van. Voltak ebben a periódusban olyan intellektuális szakmák, amelynek művelőinek nem volt szabad emigrálnia! A körülmények ellenére is a helybennmaradás jelentős pozitív példa volt. A külföldre távozás a polgárok sokaságát megingatta a reményteljes jövőképben. Akkor és Itt hőstettnek nem az emigráció, hanem az itt maradás számított! A temesvári magyar ajkú lakosság lelki és értelmiségi magatartását, életét, a ’89-es változásig – kis túlzással – a bárányok összebújásához hasonlítanám, amikor dörög és villámlik, mindannyian szorosan egymáshoz simulunk!” A temesvári magyar szabadegyetem előadássorozata prof. dr. Salló Ervin (1929–2009) egyetemi vegyészprofesszor irányításával indult el az 1970-es évek végén Kisenciklopédia néven. Salló tanár úr vezéregyéniségként ápolója és fáklyavivője volt a temesvári magyar felnőttoktatás patinás hagyományainak. „Állítom, hogy előadásai a mai Mindentudás Egyeteme TV sorozat színvonalával vetekedtek!” – mondta dr. Matekovits. Az 1980-as évek elején, a mindinkább erősödő magyarellenes ellenszélben dr. Matekovits György vette át a Kisenciklopédia irányítását. „Kéthetes rendszerességgel zajlott rendezvényeinken felvonult a temesvári magyar értelmiségi gárda egész palettája.” – mondta az előadó, aki a teljesség igénye nélkül 141 nevet sorolt fel a Kisenciklopédia jeles előadói közül! „Az ismeretterjesztés nehéz műfaj! Nemcsak szaktudás, széles látókör szükséges hozzá, hanem írói véna is, és egyfajta megszállottság, mely sugárzásba vonja a hallgatót. Az ismeretterjesztésben a szaktudás igényessége fog kezet a megértetés és a meggyőzés művészetével. Egy jó előadó sikeresen ver hidat a szakemberek kicsiny és a laikusok népes tábora között. Irodalmi, zenei, képzőművészeti valamint tudományos ismeretterjesztői rendezvények sikeres sorozata igazolta, hogy egy nagyváros maroknyi magyar felnőtt lakossága kedveli és igényli a népfőiskolai típusú felnőttoktatást.” Emlékezetes előadást tartott a Kisenciklopédia keretében többek között dr. König Frigyes entemológus, aki meghatottan bevallotta: életében először tart előadást anyanyelvén! Az előadók sorából nem hiányzott, a temesvári és aradi és aradi értelmiség színe-java mellett, Kányádi Sándor költő, Csép Sándor és Herédi Gusztáv, a Korunk szerkesztői, Salat Levente rendszermérnök (ma egyetemi tanár) és sok mások neves ember. A Kisenciklopédia 1990-ben felvette az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság nevet. A rendszerváltás utáni időszakban olyan jeles anyaországi vendégelőadói voltak, mint Budai Ilona népdalgyűjtő, előadóművész, Kóka Rozália, a bukovinai székelyek szervezetének elnök asszonya, népdalgyűjtő, meseíró, Tavaszi Noémi képzőművész, Béres András mesemondó, előadóművész, Birinyi József, a népi hangszerek mestere, Szépfalusi István bécsi tiszteletes, író, prof. dr. Márki Iván, a Hamilton College (USA) professzora, Tóth Imre szegedi gimnáziumi tanár vagy Detrekői Ákos, az MTA levelező tagja. A jelenlevők néma felállással emlékeztek a Kisenciklopédia és az Ormós Zsigmond Társaság előadóira, akik már nem lehetnek közöttünk. Az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság 1993-ban emléktáblát helyezett el Kós Károly temesvári szülőháza falán. 1997-ben restauráltatta a Győrödi úti 1848-as emlékművet. A Társaság 1990 után erőfeszítéseket tett névadója, a Temesvárt magyar kultúrvárossá változtató Ormós Zsigmond emlékezetének méltó ápolása érdekében. 1994-ben emléktáblát avattak Pécskán, Ormós Zsigmond halálának 100. évfordulóján. A Társaság birtokában számos Ormós relikvia van, 2011-ben pedig az Ormós Zsigmond Társaság közvetítésével került sor a temesvári Szépművészeti Múzeumban Ormós Zsigmond egykori főispán 1873-ban festett portréjának átadó ünnepségére. A festményt Csicseri Ormós Zsigmond Budapesten élő leszármazottai adományozták a temesvári múzeumnak. A temesvári szabadegyetemi élet közel négy évtizedes múltját felidéző rendezvény is Ormós-momentummal zárult: Borbély B. Emília és Tar Mónika színművészek A Banya sziklája című Ormós korrajzból és romániai úti élményeiből olvastak fel néhány részletet. Az eseményen jelen levő Ormós leszármazottak köszönetet mondtak dr. Matekovits Györgynek, Szekernyés Jánosnak, Miklósik Ilonának, Szász Enikőnek és a temesváriaknak Ormós Zsigmond emlékezetének ápolása érdekében tett szolgálatukért. Kisencitől Isauráig A rendezvény végén választ kaptunk arra a kérdésre is, miért Kisencitől Isauráig volt dr. Matekovits „kisenciklopédiás” vérbő stílusban megfogalmazott előadásának a felcíme. „Amikor a Kisenci csúcsfordulaton működött, esténként két órán át nézhettük a TV-ben a kondukátort. Mára a tudományos ismeretterjesztés Kisenci színvonalát „felülűberelte” a kábeltelevízió Animal Planet, Discovery és ki tudja még hány és hány tudományos csodacsatornája, amelyek ontják a lélegzetelállító képeket. Ami pedig véglegesen „betette az ajtót”, az volt, amikor egy hűséges, kitartó és állandóan jelenlevő tagtársunk – 1998-ban – megkérdezte: …a szerdai rendezvény véget ér, amire kezdődik az Isaura? (Mariana? Alehandró? Dallas? stb…)” A hogyan továbbra vonatkozó kérdésünkre dr. Matekovits György az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „Változtak az idők, változtak a körülmények –azokkal a stratégiai megoldásokkal, amelyekkel eddig operáltunk, ma már nem lehet embereket összehozni. Mind kevesebben vagyunk: 1990-ben 40 000 magyar volt Temesváron, ma már jóindulattal is csak 15-20 ezren vagyunk. Megszaporodtak a magyar civil közösségek: nyugdíjas klubok, nőszövetségek, baráti, társas körök alakultak, ahol a látványosan fogyatkozó temesvári magyarok közül jószerivel mindenhol ugyanazok voltak/vannak jelen. Még egy fórumot működtetni csak azért, hogy a nyugdíjasklub vagy egy másik civilszervezet tagsága egy másik napon elmenjen egy másik helyszínre, nem egy építő, lendületet hozó dolog. Természetesen részt veszünk minden olyan közművelődési rendezvényen, mint a Bánsági Magyar Napok, besegítünk ott, ahol lehet, adjuk a nevünket hozzá, a szervezési kultúrát, amit az elmúlt közel négy évtizedben összeszedtünk, elsajátítottunk. A hogyan tovább kérdésre azonban nem tudok úgy válaszolni, hogy valami újat, izgalmasat ígérjek!” Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-19
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
